Éppen hazafelé tartok az iskolából. Nagyon rossz napom volt. Bocs, még be sem mutatkoztam: Balogh Tomi vagyok. Nem, nem az Balogh a B-ből, aki előző évben megnyerte a szavalóversenyt. És az sem, aki olyan ügyesen szokott felelni matematikából és végképp nem vagyok az, aki a tanárok kedvence. Én csak én vagyok. Egy leginkább átlagosnak mondható srác.
Szeretem a focit – talán kicsit sok időt töltök az udvaron – és néha, amikor különleges nap van, a testvérem hazajön külföldről és elmegyünk kirándulni. Ilyenkor órákon át barangolunk a környéken, gyönyörű virágokat gyűjtünk anyunak és követjük az állatok nyomait a tisztáson.
A testvérem mostanában nagyon sokat dolgozik és kevesebbet van velem. Apu mindig mondja, hogy mennyire büszkék vagyunk rá, de nekem akkor is hiányzik. Sokszor elgondolkodom, vajon én is találok-e majd munkát, ha felnövök, hogy majd rám is mondhassa az apu: „Érdemes volt felnevelni ezt a gyermeket”.
Néha félek, hogy talán nem így lesz. Hiszen én, csak én vagyok. Jegyeim többsége jó, de sosem voltam a legkiválóbbak közé való. Ma is kaptam egy hármast és most hazafelé megyek, de nem tudom, hogy mondjam el otthon. Anyu biztosan megkérdezi, hogy a többieknek milyen lett a dolgozata. És akkor el kell mesélnem, hogy a lányok persze megint mind jelesre írták meg. Petra, aki a szomszédunkban lakik, már biztosan eldicsekedett vele, hogy az övé csillagos lett. Az utca másik végén pedig ott lakik Peti, aki felettem jár és még sosem kapott ötösnél rosszabbat. Mikor otthon a suli kerül szóba és én elmesélem, milyen nehéz, sokszor mondják nekem, hogy „Bezzeg Peti milyen ügyesen szerez jó jegyeket, mert ő tanul és okos és viszi majd valamire.” Mindig összehasonlítanak valakivel. Mindig azt mondják, bezzeg mások így meg úgy. De hiszen én, csak én vagyok.
Egy utca van még hazáig, ezért inkább most lassabban megyek. Nemsokára el kell mondanom, és akkor majd nem lehet tovább várni. Anyu sóhajtani fog, megcsóválja a fejét. És ez rosszat jelent. Igyekszem az összes tárgyból jól tanulni, de valahogy a környezetismeret jobban érdekel, mint a többi óra. Azon könnyebb is figyelni, nem kalandoznak el a gondolataim arra, mikor megyünk ki játszani a srácokkal. Lehet, hogy jövőre indulok is valamilyen versenyen belőle és első leszek. Akkor majd nekem fog gratulálni a szavalóversenyt megnyert Tomi és a szomszéd Petra és a kitűnő tanuló Peti.
A bezzegmások közé fogok tartozni én is, akiket példaként hoznak fel a gyermekeiknek a szülők. És majd mondhatja a tanító néni a többieknek, hogy „Bezzeg a Balogh Tomi megnyerte azt a nehéz versenyt, meg kell tapsolni ezért.” Akkor apu rám is büszke lesz majd, de én nem fogok külföldre költözni. Itt lesz rám szükség és majd mesélni fogja Petra a gyermekeinek, hogy az a szomszéd Balogh Tamás mire is vitte. Így lesz. Gyorsan el is mondom anyunak, amikor hazaérek, hogy ne szomorkodjon. Már tudom mi a tervem. Mert bezzegmás bárkiből lehet, akit a felnőttek kiválasztanak, de én, én vagyok, és belőlem bármi lehet még, amit csak szeretnék.
Feladvány
Rajzold le a kedvenc időtöltésed legjobb barátoddal.
A kész rajzot beszkennelve ide kattintva töltsd fel (vagy kérd meg szüleidet/tanáraidat).