,,Fontos, hogy csak akkor kezdje meg a gyermek az iskolát, ha arra minden szempontból érett.” Ezt mondta a szüleimnek ma az óvó néni és én elgondolkodtam. Anyu, elég érett vagyok? Mitől függ, hogy maradok még, vagy ősztől suliba megyek?
Óvodás korban az önállóság folyamatosan egyre nagyobb szerepet kap, ami támogatja az iskolára való felkészülést is. Mire egy gyermek a 6-7. évét betölti, számtalan saját magával kapcsolatos gondozási feladatot képes önállóan elvégezni.
Újbuda Önkormányzata 2010 óta folyamatosan fejleszti a kerület sportéletét, ezért is jött létre 2011-ben az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
Óvodás korban a gyermek játsszon a játszótéren, mászókázzon, mozogjon a kertben, biciklizzen, labdázzon, kiránduljon vagy menjen uszodába hétvégén a családdal.
Óvodáskorú gyermekeinknek elemi szükséglete az állandó mozgás
A kicsiknek jár az édesség, de bolti, kész édesség helyett készítsünk magunk (akár közösen) valami finomságot hozzá adott cukor nélkül.
Az élet első éveiben kialakuló étkezési szokások gyermekünk egész életére döntő befolyással bírnak. Nem csak testi egészségére lesznek komoly hatással, de lelki egyensúlyát, önérzetét, párválasztását, karrieresélyeit is befolyásolják.
Az elmúlt években Újbudán felújításokat végeztünk a Gazdagréti téren, a Sasadi út, a Menyecske utcában, az Albertfalva utcában és a Dávid Ferenc utcában található háziorvosi rendelőkben, akadálymentesítettük a Villányi úti, a Hengermalom utcai és a Hamzsabégi utcai rendelők épületeit. Ez utóbbiban komplex energetikai korszerűsítést hajtottunk végre.
Újbuda Önkormányzata minden ősszel egy egész napos, a családokat és a fiatalokat megszólító családbarát rendezvényt szervez. Az EgészségPart legfontosabb célja az egészségmegőrzés és az egészséges életmód népszerűsítése.
Hazánkban a születéskor várható élettartam és az egészségi állapot mutatói elmaradnak a nyugat-európai értékektől. Az egészségügyi ellátórendszer mellett a legtöbbet helyes életmóddal tudunk tenni testi-lelki épségünk megőrzésének érdekében, mely fokozottan igaz gyermekeink esetében is.
© 2017 - Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft.
NULL