Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

egészség

Harmóniában térrel és idővel

Már feltartóztathatatlanul közelít a tavasz. Hivatalosan is elkezdődik a meteorológiai tavasz, melynek jeleit a bőrünkön is érezzük. Március ősi magyar neve: Kikelet hava, a népi kalendárium szerint: Böjtmás hava.

Védekezzünk a megfázás, a betegségek ellen!  

A nedves, párás időben még a fiatalabb, erősebb szervezetű emberek körében is megszaporodhatnak az influenza-szerű tünetek. Kezdődhet egy rossz közérzettel, fáradékonyság érzéssel. Majd a torokfájás, kaparó érzés kerül előtérbe, ami gátol a megszokott tevékenységeink végzésében. Később jelentkezik az orrfolyás, vagy éppen az orrdugulás.

Elegendő lépés az egészségért!

A 60 év feletti korosztály jelentősen csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ha napi szinten megfelelő mennyiségű lépést tesz meg. Az ide vonatkozó tanulmányok 6000 – 9000 lépést jelölnek ennek érdekében. De aki legalább 2000 lépést tesz meg naponta, azok is jelentősen megnövelik az életkorukat. S minden további plusz ezer lépés sokat jelent. Éppen ezért érdemes többet gyalogolni, hamarabb leszállni a járműről, vagy ebéd után, lefekvés előtt sétálni. Nagyszerű lépésszámláló eszközök vannak, melyeket érdemes beszerezni, használni.

Tiszta, egészséges levegő

Tény, hogy egy lehűtött helyiségben jobban lehet koncentrálni, hatékonyabb a munka, kellemesebb és pihentetőbb az otthonlét, az alvás, az általános közérzet. A klímakészülék megválasztásánál vegyük figyelembe az ár, az energiafogyasztás mellett a szűrő antiallergén jellegét is!

Miért igyunk több vizet?  

Nagyon sokat lehet hallani, olvasni a víz fontosságáról. Főleg ilyen meleg nyári időben és idős korban kell erre fokozottan figyelnünk. Miért?

A Kóruséneklés hatásai

Az éneklés boldogító érzés. Mindenki tudhatja, érezheti, hiszen jókedvünkben dalra fakadunk, ha zenét hallunk megnyugszunk, vagy épp aktivizálódunk. Egy rendes családi összejövetel se múlhat el közös éneklés nélkül.

Sókunyhó

Kedvezményes sókunyhó szolgáltatás:

  • napijegyre és bérletre 20% kedvezmény

Hallható, érthető?

Sajnálatos módon a hallás csökkenése nagymértékben befolyásolja az élet minőségét, ám a hallásveszteség általában lassan, fokozatosan alakul ki. Az emberi hallás a szervezet rendkívül összetett működésén alapuló folyamat, melyben szerepet játszik a fül, az idegrendszer, s az agy is. Ezek bármelyikének betegsége, sérülése hatással van a halláskárosodás kialakulására.

Az éltető víz

A víz az élet alapfeltétele, nélküle nincs élet. Állítólag az ember maximum 3-4 napig képes szomjúságát túlélni, míg étel nélkül akár egy hónapig is kibírja. Nagy kincs tehát a tiszta, egészséges, iható víz, amiből sajnos nem jut egyformán mindenkinek. Jelenleg 2 milliárd ember él a földön biztonságos vízhozzáférés nélkül.

Főszerepben az alvás! - Újbudai életmód-blog, 12. rész  

A 12. részéhez ért Németh Nóra, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársa, sportszervező, kosárlabda és erőnléti edző, életmód és táplálkozási tanácsadó, illetve sportjóga-oktató által indított életmód-blog. Egy újabb fontos téma, az elegendő és minőségi alvás fontossága került ezúttal a fókuszba.

Oldalak