Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

polgármester

Választási eredmények Újbudán  
 

Országosan 48,45 százalékos részvételi aránnyal zárult az október 13-án megrendezett önkormányzati választás. A XI. kerületi névjegyzékben szereplők több mint fele (57,83 százalék) ment el voksolni - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. A választói akarat értelmében Dr. László Imre, a Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp közös jelöltje lett Újbuda polgármestere, a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte, ugyancsak az ellenzéki összefogás (Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp) pártjait képviselve. (Az adatok 100 százalékos feldogozottságúak, de az eredmények nem véglegesek.)

dr.László Imre a kerület új polgármestere  

Jogerőre emelkedett az október 13-ai helyi önkormányzati választás eredménye, amely szerint dr.László Imre, a MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP pártok közös jelöltje lett Újbuda polgármestere.

Budapest növekedési iránya is a kerület felé mutat  

A korábbi évekkel ellentétben nem februárban, hanem már januárban elfogadhatta az önkormányzat képviselő-testülete az idei költségvetést. A 2017-es előkészítése pedig korábban kezdődik, hogy lehetőség szerint decemberre elkészüljön az anyag, ami hatékonyabb tervezést biztosít a városvezetés számára. A múlt évről és az idei év terveiről beszélgettünk Hoffmann Tamás polgármesterrel.

Kilencvenöt éve írták alá a trianoni békeszerződést  

Kilencvenöt éve írták alá a trianoni békeszerződést

Június 4-re, a trianoni békekötés napjára már nem lehajtott fejjel, gyásszal és keserűséggel telve emlékezünk, hanem büszkén, zenével, tánccal, közös családi programokkal ünnepeljük a Nemzeti Összetartozás Napját. Hoffmann Tamás polgármester szerint az akkor okozott sebeket az idő nem tudja begyógyítani, de a közösség erejével enyhíthető a fájdalom.

Karácsonyi körúton járt a polgármester  

Karácsonyi körúton járt a polgármester

Idősek Karácsonya címmel hat városrészben szervezett műsoros karácsonyi ünnepséget a kerület kulturális intézete, a KULTI. A helyszínekre a kerület vezetése is ellátogatott és ajándékkal lepte meg azokat az időseket, akik nem tölthetik családi körben a karácsonyt.

Hosszú távú tervek a következő öt évre  

Hosszú távú tervek a következő öt évre

Komoly növekedési lehetőséget jelent Újbudának, hogy Budapest terjeszkedése mostanra elsősorban a déli kerületek irányába mutat. Ezt egy hosszú távú programmal kívánja kihasználni a kerület vezetése – mondta lapunknak Hoffmann Tamás polgármester. A Duna menti, egykori „barna területek” hasznosítása e folyamat része lesz. A polgármester tervei több cikluson ívelnek át, az egykori iparterületek fejlesztését nemcsak szabályozással, hanem esetlegesen tulajdonszerzéssel is elősegítenék.

Megalakult a képviselő-testület  
 

Megalakult a képviselő-testület

Megtartotta első, alakuló ülését az új képviselő-testület október 22-én, amelyen hét napirendi pontot tárgyaltak. Megválasztották az alpolgármestereket is, azaz mostantól öt évig Király Nóra és Molnár László segíti a polgármester munkáját.

Hoffmann Tamás újra polgármester lesz  

Hoffmann Tamás újra polgármester lesz

Ismét Dr. Hoffmann Tamás (FIDESZ-KDNP) lett a XI. kerület polgármestere. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint ő kapta a voksok 46,65 százalékát, Molnár Gyula (MSZP) 41,41 százalékot, Gajárszki Áron (LMP) 6,07 százalékot, Szabó György (JOBBIK) 4,79 százalékot, Gehér József Attila (MLP) 0,90 százalékot, Görög Krisztián (SZOCIÁLDEMOKRATÁK) 0,18 százalék ért el.

Elhúzódnak a korrupciós nyomozások  

Elhúzódnak a korrupciós nyomozások

Hat 2010 előtti időszakra vonatkozó korrupciós ügy nyomozását hosszabbította meg a Fővárosi Főügyészség, sőt, a továbbiakban újabb ügyekben lesz halasztás – írta a Magyar Nemzet. A lap szerint több olyan politikus is korrupciógyanús ügyletekbe keveredett, akik az őszi önkormányzati választáson is érdekeltek lehetnek.

Vízilabdát oktatott a polgármester  

Vízilabdát oktatott a polgármester

Vízilabdára tanította a kamaraerdei napközis tábor lakóit a minap Hoffmann Tamás polgármester. A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban most is közel ötszáz gyermek nyaral, az önkormányzat célja, hogy minél több fiatallal kedveltessék meg a vízilabdát.

Döntött az Ab a fővárosi választásról  

Döntött az Ab a fővárosi választásról

Alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai, a kompenzációs listás mandátumszerzés módjáról szóló rendelkezést viszont megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab). A döntések különvélemények mellett születtek meg.

Polgármesterekkel őszintén  

Az LMP kerületi szervezete legutóbb Hoffmann Tamás polgármestert hívta meg kötetlen beszélgetésre Fadrusz utcai székházukba.

Oldalak